Edit és a megmentett konyhabútor
Mentettük a menthetőt egy beázás után
Sokkal praktikusabban használhatók a terek
Erősebbek az anyagok, nem hajlanak el a súlytól
Ez a konyhaszerelés váratlanul érkezett. Teljesen más munkákat kezdtünk átbeszélni Edittel…
A kulisszák mögött…
A konyha átalakítása csak egy nagyon távoli célként jelent meg az igények között. Edit a konyha alapformáját szerette, az elrendezését már annál kevésbé.
Sok ajtós szekrény, amiben kevés dolog fér el. A fiókok pedig túlterheltek voltak, alig bírták el a tányérokat, egyéb dolgokat.
A felső része pedig teljeséggel használhatatlannak bizonyult ezekkel a nyitott polcokkal, porosodott, ami rajta volt. Pedig csak pár éves volt a bútor, amit az előző tulajdonos készíttetett.
Kisebb átalakításokban és fiókcserékben állapodtunk meg.
Aztán az élet egy héten belül átalakította a sorrendeket. Edit egy hétvégi napon hívott fel, hogy a fürdőszobájuk áztatta a falat, dohos, penészes szag áradt a konyhaszekrények alól.
Mint kiderült régóta ázott már az a fal. Első feladat volt, hogy a falhoz hozzáférjünk, illetve megnézni, hogy mi menthető.
Sajnos elég kevés dolog. A szekrénytestek egy részének hátfala teljesen szétázott és maguk a szekrénytestek is rengeteg vizet szívtak magukba, a munkalapot roncsolásmentesen nem lehetett szétszedni és visszatenni.
Felmerült, hogy készítsünk egy teljesen új elrendezésű konyhát. Nyilván nagyobb költség, de hosszú távon és ár-érték arányát tekintve kezdett átbilleni a mérleg arra az oldalra, hogy az új konyha jobban megérné.
Készítettem is több koncepciót, de valahogy mindig visszakanyarodtunk a régi konyha elrendezésére. Alapvetően szerették az elrendezését, úgyhogy abban állapodtunk meg, hogy a megmenthető szekrényeket megtartjuk.
A felső sor elemeit teljesen cserélni szerette volna, az alsó sarokszekrénynél a korábbi egypolcos elrendezés helyett jobban használható polcozást kért, kellett egy használható méretű borhűtőt is pult alá építeni.
Megegyeztünk továbbá, hogy amit csak lehet, azt felhasználjuk a régi bútorból. Mintázatban ugyanolyat, mint az alsó sor elemeinél, színében viszont annak ellentétét választotta a megrendelő.
Minden másban kis túlzással, szabad kezet kaptam. Az alsó szekrényekbe szinte csak fiókokat szereltem. Az alsó frontokat nem cseréltük, illetve ez a lap már nem volt kapható, így a korábbi ajtófrontokat egy szabászatban méretre vágattam, hogy fiókelőlapként lehessen használni őket.
A fiókok többsége csillapított záródású és nagy teherbírású, így a nehéz tányérokat, edényeket is gond nélkül elbírja. A régi fióktestekből pedig belső fiókok készültek.
Sok idő volt a szerelés, jóval több, mintha teljesen új szekrényelemek készültek volna, hiszen itt szét kellett szerelni egyesével őket, beszerelni a fiókokat, újra összerakni, összeilleszteni, újra szintezni mindent.
Azt gondolom, hogy megérte. Sikerült egy nagyon jól használható konyhát készíteni. Több dolog elfér a fiókos elrendezésnek köszönhetően, mint korábban, de ugyanakkor teljesen átlátható és könnyen hozzáférhető lett minden.
Miután elkészültem a konyhával, a megrendelő még a főzőlapot és sütőt is kicseréltette, hogy a konyha minden része a helyére kerüljön.